2011. november 11., péntek

Tippmixhuszárok tündöklése és...

Most már nem lehet baj: Dél-Korea, Ausztrália, Üzbegisztán, Jordánia, Irán és Szaúd-Arábia 28,9 eurót hoz nekem, ha győznek. Meg persze a Bátyi, amikor hazajön Brüsszelből. Bár állítása szerint, ha tényleg nyerek, akkor az összes pénzt felteszi őrült szorzójú meccsekre...

Szóval a lényeg: az Európai Parlamenti programok után van, volt közel három órányi szabad idő, s akkor, ha már kiderült, hogy a XX. és XXI. század egyik legnagyobb dél-alföldi szóalkotója is Brüsszelben tartózkodik, akkor csak menjünk már el fogadni. Szerencsére Zoli Csaba fia is jött velünk, nagy szükség volt rá. A papiros nem bonyolult, de mégis az egy kicsit, ugyanis 1, 2, X sorrendben vannak rajta a meccsek, így néhány szelvényt elrontottunk, mire kijött a megfelelő tipposzlop, én legalábbis biztosan. Hendikep mellett kéteséllyel is lehet játszani, de én bátor, tökös magyar fogadóként hat fixet játszottam mindenféle könnyítés nélkül. Aztán az is kiderült, minimum 2,5 eurót be kell áldozni a nagy vagyonért.




Fogadás után Csabi vezetésével benéztünk pár mellékutcába, "borzalmasak" voltak. Majd szintén az ő segítségével választ kaptam a bérbringás dolgokra is. Napi, heti és éves tarifa van. Bankszámla nélkül nem tudsz bérelni biciklit, mindez azért kell, mert 150 eurós kaucióval beterhelik a számládat, hogy ne jusson eszedbe ellopni a kerékpárt. Napi, heti és éves jegy van, 1,5, 5 és 30 euró a tarifa. Napi és hetijegy esetén papírcédulát kapunk, ami egy kódsor van, azt kell bepötyögni a "lakatnál". Ha az éves tarifát fizetjük, akkor egy csodaszép plasztikkártyát kapunk, Csabi rá is mutat szépen az egyik képen, azt elég a lakat melletti mágneses érintkezőhöz tenni, és máris old a zár. Fél óráig ingyenes a használat, azaz a tarifán felül nem kell fizetni, utána fél óránként 50 centet von le a bankszámlaszámról a rendszer. Csaba bevallása szerint fél órán túl a legritkább esetben használják a bicikliket. A potyázást pedig, azaz, hogy a 29. percben gyorsan leparkolunk a bringával, majd újra felvesszük, egy negyed órás időzár nehezíti.

Most egyébként újra a Hotelben billentyűzök, háromnegyed háromkor indulunk a reptérre. Ha tudok, onnan is jelentkezem.

Sajnos az Anderlecht-stadion nem jött össze...

Címkék: , , , , , , , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal